4. Fejezet

Üdítő érzés, amikor a nap melegíti a testemet, ezért a mai napot a barnulásnak szenteltem. Egy jó könyv társaságában és elmaradhatatlan zene a fülemben. Már egy ideje szétcsatolt bikini felsőrésszel fekszem a hasamon, hogy a hátam is teljesen lebarnuljon. Egyszer csak hideget éreztem a hátam egy pontján, majd ez terjedt és a hátam egészén éreztem ezt az érzést. Olyan hirtelen pattantam fel a napozóágyról, hogy a telefonom, ami a zenét szolgáltatta füleimnek, a földre zuhant. Egy ismerős nevetést hallottam, aminek a tulajdonosa nem volt más, mint az én barátnőm Phoebe. Meglepődni nem volt időm az itt létén, mert félve a bosszúmtól elszaladt.

-Mi az? Csak nem megijedtél? – Kiáltottam utána futás közben.

-Én? Soha! – Ordított vissza nevetve, majd egy kanyarban eltűnt a szemem elől. Mivel még mindig a házunk udvarán futottunk gondolkodni kezdtem és lassítottam a tempómon. Mivel csak körbe-körbe szaladgálnánk a ház körül, jobb, ha a cuccaimmal együtt bemegyek, ahogy ismerem, úgyis követni fog pár percen belül. Már sétálva tettem meg az utat vissza a napozóágyhoz, ahol a törölközőmet hagytam, de társaságom akadt, aki a telefonommal bíbelődött, Szépen lassan és halkan mögé mentem és mély hangon megszólaltam.

-Csak nem találtál valami érdekeset? – Az egyszerű kérdésemre úgy összerezzent, hogy a vér is megfagyott az ereiben. Megfogtam a vállát, hogy biztosan a helyén tartsam és lassú léptekkel elé álltam. – Szóval, minek is köszönhetem ezt a látogatást?

-Te hülye! Ne ijesztgess! – Rivallt rám, mire kuncogni kezdtem, de szerinte ez sem volt a legjobb reagálás, mert mérgesen pillantott rám. – Nem emlékszel? – Nézett rám hitetlenkedve, de amiért az arcomról nem igen tükröződött megértés tovább folytatta. – Holnap megyünk Dylen-ékhez. Tudod..

-Ja, hogy a buli. – Esett le, de még akkor sem értettem, hogy miért jött át szerény hajlékomba. – És akkor mi van?

-Ajj, hogy milyen értetlen vagy! Tudod már, hogy miben mész? Mert, ahogy ismerlek még nem, azaz segítek kiválasztani. – Oktatott ki drága barátnőm, majd hirtelen a csuklómat megragadva a házba, pontosabban a szobámba kezdett 

húzni.

Pár perc múlva már három összeállítás hevert az ágyamon, ami közül ki kellett választani a nyertest. Mindegyik egy rövidgatya, top összeállítás volt, amik közül bármelyiket felvettem volna, ezért természetesen Phoebe választott nekem. Miután én készen voltam, ő következett, azaz mutatott a telefonján 3 képet, amik közül persze egyet kellett választanom. Igazából ő már választott, csak kíváncsi volt az én véleményemre. Mivel mind a ketten készen álltunk, így elmentünk sétálni, hátha találkozunk valakivel. A séta folyamán nem találkoztunk ismerőssel. Szerencsére. Ha kívülről láttam volna magamat, biztos, hogy elkönyveltem volna magamat bolondnak. Phoebe-bal megbeszéltük, hogy másnap nálunk találkozunk fél hatkor, hogy meggyőződhessen arról, hogy tényleg azt a ruhát vettem fel, amit ő választott. Igazából nem értem, hogy miért nem bízik bennem, ruha ügyben. Soha nem bízott, már ismerkedésünk eleje óta ilyen. Hát ilyet egy szerzet.

Kérdés...Kérés?!

Sziasztok! Mint láthattátok nem hoztam új részt. Nagyon sajnálom, de ez azért történt, mert nem kapok visszajelzéseket, így nem tudom, hogy van-e értelme folytatni. A következő részt hozom szombaton, de ha nem érkezik valami válasz, akkor ténylegesen el fogok gondolkozni a folytatáson. Eredetileg ezt a történetet csak magamnak írtam, de ez megváltozott akkor, amikor létrehoztam a blogot. Én tényleg szeretnék nektek is írni, de akkor inkább megírom magamnak, ha senkit nem érdekel. Csak annyit szeretnék kérni, hogy tudassátok velem, ti mit gondoltok. Örülnék akár egy pipának is, de jobb lenne, ha leírnátok a véleményeteket.
Pusszantás: Ancsuaa

3. Fejezet

Egy kis információ:
Ezen a héten két részt fogok feltenni, az egyiket most ebben a posztban, a másikat viszont asárnap. Mindezt azért, mert nyár van és én is elutazom. Próbálom folyamatosan hozni a részeket, de lehetséges, hogy csúszni fogok, majd erről tájékoztatlak titeket.
Jó olvasást  xx Ancsuaa

Másnap zsibbadó, nedves lábakkal keltem. Hát igen, lehet, hogy a jég kicsit elolvadt. Már nem fájt annyira, mint tegnap, de egy kicsit fel volt dagadva. Félve raktam le egymás után a két lábam és próbáltam ráhelyezni a testsúlyom. Először kicsit belenyilallt a fájdalom, de ez egyre csökkent. Lassan elbotorkáltam a konyhába, ahol Anya és Apa beszélgetett.

-Jó reggelt! – Köszöntöttem őket, majd helyet foglaltam az egyik széken.

-Neked is Mia. Fáj még a lábad? – Kérdezte aggodalmasan Anya, és leült mellém.

-Egy kicsit, de ez a tegnapihoz képest már igazán semmi. – Mosolyogtam rá, majd az elém rakott teát kezdtem el inni. Reggeli közben beszélgettünk, majd amikor megjelent Nath az ajtóban, elmosolyodtam az arckifejezésén. Félt. Tőlem.

-Nyugi, még nem igazán szaladhatok a lábammal, de egy nap múlva kutya bajom sem lesz. – Nevettem el a végét, erre egy kicsit megnyugodott és ő is mosolyra húzta a száját. Velem szemben foglalt helyet és fogyasztani kezdte a reggelijét.

Reggeli után zuhanyozni indultam, de rájöttem, hogy most a fürdőkád hívogatóbb, ezért a másik fürdőszobát vettem irányba. Teleengedtem a kádat forró vízzel és tettem bele kakaóvajas habfürdőt. Addig feküdtem benne, amíg ki nem hűlt a víz, aztán nagy nehezen kiküszködtem magam a vízből. Mivel a családom előtt nem vagyok szégyenlős – miért is lennék? – törölközőben masíroztam végig a házon egészen a szobámig, ahol lefagyott a lábam, mivel az ajtóm mellett állt Nathan és Patrick. Én velük szemben egy szál törölközőben. A fejem hamar váltott színt és lehajtott fejjel arrébb löktem a testvéremet, és bezárkóztam a szobámba. Van egy zár az ajtómon, amit nagyon ritkán használok, de most inkább bezártam magam. Hogy mennyire fogom ezért leordítani Nath-et? Már a hangomtól le fog sántulni. A szekrényemből idegesen kapkodtam ki a ruháimat, majd gyorsan fel is vettem őket. A lábamra kentem abból a krémből, amit Anya adott, közben végig azon gondolkodtam, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen?

A telefonommal a zsebemben húztam fel a cipőmet, amikor valaki hozzám szólt.

-Hova mész fájós lábakkal? – Kérdezte meglepetten Apa. Ja igen,elfelejtettem szólni. Upsz.

-Hailey-vel megyünk sétálni. – A magyarázkodásom nem volt elég, még mindig úgy nézett, ahogy csak ő tud. Ez az ennyi még nem elég fej, vagy áá nem tudom elmagyarázni. Szóval még mindig nézett, ezért hozzá tettem, hogy már nem fáj annyira, hogy ne tudnék sétálni egy keveset. Így már vonakodva, de elengedett.

Út közben felhívtam a barátnőmet, hogy mindjárt ott leszek nála, azonnal jöjjön ki. Mire odaértem már kint állt a házuk előtt. Egy öleléssel köszöntöttem, majd leültem a padkára.

-Mi történt veled? Tudsz járni? – Kérdezte értetlenül, hiszen tegnapi üzeneteimből én is azt venném le, hogy minimum 1 hétig nem állok lábra.

-Ajj az mindegy. Már nem fáj, de nem fogod elhinni, hogy mi történt velem. – Hadartam el gyorsan, mire egy kíváncsi szempár vizslatott türelmetlenül. Pár mondatban elmondtam neki a reggel történéseit, de belegondolva, újra elvörösödtem. Ő csak diszkréten kinevetett, én pedig kínomban vele nevettem. Hát szerintem nevezhetünk szerencsétlennek. A történetem után bementünk hozzájuk, hogy ne az utcán beszéljük már ki a szerencsétlenségeimet. A szüleinek illedelmesen köszöntem, majd felmentünk a szobájába, ahol ő mesélte el a maga történeteit. Ezeket a storykat átváltották a zenék, aminek az öccse és a húga nem igazán örült. A húga Dorrit és az öccse Peter ikrek. Most töltötték a 13-mat.

3 óra körül úgy döntöttem, hogy hazamegyek, vagyis, hogy pontosítsak, Anya hívott, hogy kész a kaja, úgyhogy menjek. Megöleltem a barátnőmet és a lassú tempómban hazaindultam. Az előszobában a cipőm levétele közben átvizsgáltam a cipőket, de nem találtam közte ismeretlent, így nyugodtan mentem a konyhába ahol a többiek rám vártak.

-Sziasztok! – Köszöntem, mint egy jól nevelt lány és leültem a családomhoz. A finom ebéd után megvártam Nathan-t a szobája előtt, amikor meglátott futásnak eredt volna, de elordítottam magam, amitől megfagyott a vér az ereiben.

-Most bejössz velem a szobámba és elmondod, hogy miért volt itt reggel és, hogy miért kellet az ajtóm előtt állni, amikor jól tudtad, hogy zuhanyozok. - Mondtam nyugodtan és bekísértem a szobámba és leültem a székemre, míg ő a földön foglalt helyet. – Na!? Kezdheted.

-Csak azt ígérd meg, hogy nem ütsz belém akkorát, mint a múltkor, annak még mindig meg van a helye. – Nézett rám kérlelően, mire biccentettem egyet. Akkorát nem fogok. – Szóval azért volt itt, mert a hétvégét egyeztettük. És azért álltunk az ajtód előtt, mert kíváncsi volt rá, hogy hogy vagy. – Mondta lazán, mire az állam kb. a padlót súrolta. – És bocsi, de nem tudtam, hogy még zuhanyoztál. Én azt hittem, hogy rég átöltöztél és lent vagy, vagy valami. Bocsi.

-Ugye tudod, hogy ezért az egészért tartozol nekem? – Kérdeztem, de inkább hangzott kijelentésnek, mire felkapta a fejét.

-Mi van? – Ugrott fel a helyéről. – Dehogy tartozok. Cöhh.. – És távozott a szobámból.

A nap hátralevő részében a napomat a pihenés szó jellemezné a legjobban. Az ágyamon feküdtem és gépeztem vagy TV-t néztem. Ha valaki megkérdezte mit csinálok, csak annyit mondtam, hogy pihentetem a lábaimat, ami végülis igaz volt. 9 körül facebookon jött egy ismerősjelölésem. Megnyitottam és ő volt, Patrick. Végig suhant az agyamon a megismerkedésünk és a reggeli jelenet, amin már csak nevettem, így nevetve jelöltem vissza. Az idővonalára kattintva rögtön a képeit kezdtem el nézegetni. Elég jó képek. Rohadt jó képek. Hailey-vel 10-ig elemeztük a képeket, majd letettem a laptopomat és elaludtam.

2. Fejezet

Ez a fejezet egy kicsit rövidebb lett, de a többi ígérem hosszabb lesz. Talán ezzel a résszel szeretném bemutatni, hogy szerintem, vagyis az én szemszögemből milyen egy brother-sister kapcsolat. Nagyon köszönöm, hogy az a két feliratkozóm van nekem. Amikor megláttam, hogy 2 feliratkozóm is van, rögtön folytattam is az írást. Legalább miattatok. Meg persze drága barátnőm miatt, aki meg is nyalkalna, ha nem folytatnám.Kellemes olvasást!

-Amúgy van nálunk valaki?- Biccentettem a fejemmel a szobák irányába.

-Igen, Nathan barátja van itt. – Mondta anya, majd visszafordult Apához, hogy tovább tervezzenek valamit.

Felkaptam a táskámat a földről és a szobám felé indultam. Sajnálom, hogy itt van Nathan valakije, mert már kitaláltam, hogy hogyan is üdvözölhetném. Na, mindegy, ezt máskorra halasztom. Ledobtam magamat az ágyra és a kezembe vettem a laptopomat. Az első dolgom zenekapcsolás volt, majd megnyitottam a facebookomat. Páran rám írtak, nekik vissza is írtam és Phoebe-bal kezdtem beszélgetni. Folyamatosan hangosítottam a zenét, ami nálam átlagos. Valami hangra figyeltem fel, de nem igazán érdekelt, mert azt gondoltam, hogy biztosan a bátyámék művelnek valamit. Egy kis idő múlva kicsapódott az ajtóm és csak arra eszméltem fel, hogy valaki rám ugrik, amit a sikításom követ.

-Te őrült! Szállj már le rólam!- Kiabáltam, és ütni, rúgni kezdtem, de ő nem mozdult.

-Ez a büntetésed. – Jelentette ki teljes nyugalommal, hiszen nem őt nyomta agyon egy túlméretezett víziló.

-Miért? Mert élek?- Kérdeztem felháborodva, és újra rúgni kezdtem, aminek az lett a végeredménye, hogy belerúgtam az ágy sarkába. Erre egy akkorát ordítottam, hogy az egész utca bezengett tőle. Végre a kedvesnek nem mondható testvérem is észbekapott és lemászott rólam. Rögtön a fájó testrészemhez kaptam.

-Te eltörted a húgod lábát?- Szólalt meg gondolom Nathan barátja, akit mellesleg eddig észre sem vettem. Rápillantottam és elmosolyodtam. A testvéremnek van egy khm… rohadt helyes barátja. Ő intett egyet én pedig visszatértem a lábam tanulmányozásához. Valószínűleg nem tört el. Remélem.

-Hozok valami hideget. – Mekegett Nathan és elszaladt.

-Nyugodj meg, ha lábra bírok állni, úgy szétrúgom a segged, hogy nem fogsz bírni, ülni! – Kiáltottam utána. És beállt a kínos csend köztem és a vendégünk között. – Amúgy Mia vagyok. – Próbáltam megtörni a csendet.

-Én Patrick. – Intett és egy lépést közelebb lépett, majd leült az ágyamra és a lábam irányába nyúlt. – Szabad? – Mutatott a lábamra, mire csak vállat vontam, hisz nekem már tök mindegy. Megemelte, majd nézegetni kezdte, közben én minden mozdításra felszisszentem. Úgy nézte a lábamat, mintha valamit konyítana is a dologhoz. Ezt nem csak én láttam így, mert Nathan ezt meg is jegyezte.

-Doktor Úr! Itt a jég. – Adta Patrick kezébe a zacskóban lévő jégkockákat.

-Tudsz adni egy törölközőt?- Nézett vissza a testvéremre, aki levette a székemről az összehajtott törölközőt és hatalmas precizitással, Patrick keze helyett a lábamra dobta, mire egy igen szúrós tekintetet kapott. Vagyis kettőt. Egyet tőlem, egyet pedig a barátjától. Óvatosan rácsavarta a jeges törölközőt a lábamra és lerakta az ágyra.

-Köszönöm. – Hálálkodtam a megmentőmnek, aki egy mosollyal válaszolt. Nathan makogott valami sajnálom félét és elhagyta a szobámat, majd Patrick egy köszönés után a haverja után eredt.

Újra a kezembe vettem a laptopomat és leírtam az egész történetet Hailey-nek. Az órára pillantva észrevettem, hogy még csak 7 óra, de én nagyon éhes voltam ezért kiabáltam anyának, aki erről az egészről semmit nem tudott, így kezdhettem magyarázkodásba, hogy miért vagy becsavarva a lábam. Ő is megnézte és szerinte sincs eltörve. Hát kösz… Csinált nekem vacsorát és összeszedte az alváshoz szükséges dolgaimat, mivel ma nem igazán állok lábra.

1. Fejezet

Már csak pár óra és a 9. osztályt sikeresen befejezem, és átléphetek a 10. osztályosok világába, de erre egyelőre nem is akarok gondolni, hiszen itt a nyár, a pihenés és a szabadság. Az év végi átlagom is elég jó lett, de van még min javítani.

Már van egy csomó programom a nyárra, kezdve egy nyárköszöntő bulival. Jó nem nagy buli, csak az osztályból 20-an együtt ünnepeljük a nyarat. Különlegesnek érzem ezt a nyarat, hiszen egy új közösséggel élvezhetem az időt, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi barátomról megfeledkeztem. Épp ezért Hailey-vel elmegyünk egy táborba. Hailey kiskorom óta a legjobb barátnőm és ezt az iskolaváltás sem szakította meg. Mindig ott voltunk egymásnak és mindig is leszünk.

Éppen egy biológia óra közepén kezdtem a nyárról gondolkodni, de ki tenne másképp, amikor már csak egy órája van hátra az iskolának nevezett helyből? Szerintem minden gyereket meg lehet érteni. Ennek a napnak nincs semmi értelme, csak a tanárok elmondják, hogy pihenjük ki magunkat a nyár alatt, de az adott tantárgyról se feledkezzünk meg. Már unom ezt végighallgatni sokadszorra, ezért a fejemet a padra hajtom és várom az idő múlását. Az óra hátralevő részében a szememet pihentettem, így csak a csengő ismerős hangjára nyitottam ki szememet és mosolyogva kaptam a táskámat a vállamra. Sietve mentem Phoebe barátnőm után, aki a fénysebességnél is gyorsabban szelte át a biológia előadó és az osztálytermünk közti távolságot. Amikor beértem a terembe ő már az ablak melletti padsor 4. padján ült. Ledobtam a szinte üres táskám a székemre és a padon ülő barátnőm mellett foglaltam helyet.

-Mia, - szólt hozzám drága barátnőm –mi jót főzött ma anyukád?- Nézett rám a szokásos tekintetével, amin már csak nevetni szoktam. Nem tudok vele mit kezdeni, sosem változik.

-Nem Phoebe, ma nem eszel ki minket a készletünkből. – Szomorítottam el, mire a tipikus kérlelő fejét mutatta nekem. –Mi lenne, ha mondjuk, a városban kajálnánk a többiekkel, mint ahogy azt elterveztük?

-Mindig elfelejtem, hogy az eszedért szeretlek. –Mondta egy ölelés kíséretében. Persze ezen mind a ketten nevetni kezdtünk. Pár perc múlva már többen is csatlakoztak hozzánk és úgy tárgyaltuk meg, hogy hol is kajáljunk.

A szünet végét jelző csengő megszólalt, majd nyílt az ajtó és az osztályfőnökünk is megérkezett, Mrs. Miller. Ő is csak annyit mondott, mint a többi tanár, persze azt hozzátéve, hogy ismer minket, ezért örülne, ha az elhangzottak valamelyikét megjegyeznénk, már az is nagy előrelépés lenne. Csengetés előtt elengedett minket, ami azt jelenti, hogy megkezdődött a szünet, szünet, szünet.

Az iskolától pár méterre álltunk, a többieket várva, akik más osztályból vannak. Hogy miért álltunk az iskolától 5 méterre? Ezt talán Dylen fogalmazta meg a legjobban: Nehogy már az iskola bűze elvegye az étvágyam. Ezen persze mindenki nevetni kezdett. Percek múlva mindenki megérkezett a népes társaságunkhoz. Az a jó ebben a csapatban, hogy itt mindenki ismer mindenkit, így nem kell félnünk a kínos csend szituációktól. Miről is beszélek? Ebben a táraságban csend? Minden van csak csend nincs.

Sikerült a város egyik legforgalmasabb pizzériáját kifognunk, ahol még az is csodának számított, hogy volt helyünk. Mindenki megrendelte magának az italát és a pizzáját, majd összeszedtük a pénzt, hogy együtt kifizessük. Természetesen rám hárult a pénzgyűjtés feladata, mint máskor is. A pizzánkra várva beszélgettünk minden féléről, amikor valamelyik okos osztálytársam felhozta a buli témát. Erre persze a más osztályokba járók rögtön felfigyeltek és kérdezgetni kezdtek, hogy ők erről miért nem tudnak. Hahh.. Gratulálok Jarred.

-Hé! Nyugi van emberek!- Szakította félbe a vitatkozókat Ben. Őt mindenki bírja, és mindenki hallgat rá. Olyan csapatfőnök alkat és ezért is a mi „főnökünk”. Persze ezt soha nem mondtuk ki, de mindenki tisztában van vele. –Figyeljetek. Ez egy osztály buli, amiről pont ezért nem szóltunk nektek. –Nézett szúrós szemmel Jarred-re. –Már mindegy. Szóval csak ennyi, nem maradtok ki nagydologból. Ben elhalkult, majd mindenki újra beszélgetni kezdett. Egy mosolyt küldtem Ben felé, amit ő viszonzott, majd szóba elegyedtem a többiekkel.

Miután mindenki megette a pizzáját maradtunk még egy kicsit beszélgetni, ami az ott dolgozóknak nem nagyon tetszett, ezért elejtett szavakkal tudomásunkra adták, hogy takarodjuk. Kiküldtem mindenkit, hogy majd én fizetek, csak menjenek már. Nem igazán lepődtem meg amikor Ben nem mozdult a helyéről.

-Főnökasszony, én maradhatok? –Kérdezte egy nagy mosollyal az arcán, ami engem is megmosolyogtatott.

-Ha csöndben maradsz,- Leültem a mellette lévő székre, majd nyugodt hangnemben hozzátettem- talán.

Az egyik pincér látva, hogy egy kicsit megfogyatkoztunk odajött hozzánk.

-Hozhatom a számlát?- Kérdezte türelmetlenkedve, szinte egyik lábáról a másikra ugrálva.

-Hát nem is tudom…- Kezdtem el egy kicsit idegesíteni. –Ben,- Pillantottam az említett felé. – te kérsz valamit?- Válaszul nevetve megrázta lehajtott fejét. - Akkor igen, hozhatja. - Intéztem a szavaimat a pincérnek.

-Te nagyon hülye vagy. – Jelentette ki Ben, miután a felszolgáló hallótávolságon kívül volt.

-Most miért? Ne örüljön már ennyire, hogy elmegyünk. – Háborodtam fel. A pincér már szinte szaladt vissza hozzánk, és a pénzt meg sem számolta úgy vette el. 

Bennel ezen csöndesen nevetni kezdtünk. Az étterem előtt már csak páran álldogáltak, vagyis csak azok, akik minket vártak. Együtt indultunk haza, majd lassan elvált az utunk. A házunkba érve észrevettem, hogy egy pár cipővel több van a kelleténél, ami annyit jelent, hogy van itt valaki. Hú, Mia, te nagyon okos vagy. Bementem a nappaliba, ahol Apa és Anya beszélgetett. Köszöntem nekik, majd meséltem egy kicsit a napomról.

Történet

Egy történet, ami Mia-ról szól. Egy lány, aki akár te vagy a szomszéd lány is lehetne, hiszen olyan átlagos, mint mindenki más. Elkezdődik a nyári szünet, ezzel együtt az izgalmak és események is. Mint minden 15-16 éves lánnyal történik valami. Ez lehet csodálatos és borzalmas is, amit mindenki máshogy él meg. Ebből a történetből megismerhetjük mi is történik Mia-val, amin ő kiakad, vagy éppen szárnyal a boldogságtól.